Az első gólt nem láttam, mert épp a Szkénében ültem az I. Erzsébet című darabon, de szünetben a színház monitorja átváltozott sportcsatornává. Namármost, én inkább csinálom a sportot mint nézem. Másrészt annyit tudok, hogy semmi izgalom nem történt a döntőbe jutásnál, ennyi erővel spanyol bajnokságot is nézhettek volna a szurkolók Madridban, valahol a Santiago Bérnabeu Stadionban. Másrészt én csak annyit értek a fociból, hogy Ronaldo és Torres játszik egymás ellen és jó lett volna egy olasz is a döntőben ha már Milánóban van az utolsó forduló. Állunk a Szkéné büféjében, fejünk a képernyő felé fordítva, nőt-férfit mindenkit megérint ez a foci mánia, tisztelettel jelentem, engem is. 

Hogy mit jelent nekem a foci? Emlékszem amikor vasárnapi program volt a falunkban a helyi csapat játéka a faluvégi sportpályán. Nagyanyám, mint fő drukker az első volt mindig a neki fenntartott helyen, szemben az ellenféllel, és templomi kórusban edzett hangját fél óra alatt leamortizálta és a hétfői litánián még nem tudott énekelni, mert kiordította kedvenc csapata támogatására a tüdejét, szétnyirbálta hangszálait, és napokig olyan hangja volt mint Dart Vadernek. Később nagyapámmal jártam vendégjátékokra szurkolni a fiúknak, én voltam az akkori B-közép szőkén, göndör fürtökkel, kék szemekkel, és két kis gödröcskével az arcomon, viszont ha kiálltam a  korlát mögé, a hangom átváltozott egy harcedzett Jean D'Arc hangjává aki csatába hívja követőit. 

Sokáig semmilyen sportot nem is űztem. A sport a kiváltságosok érdeme volt. Sportolni annyit jelentett, hogy jó vagy valamiben, felül állsz a ranglétrán, az első vagy, és tudsz valami olyat, amit más nem. Például Varga Tímea mindig az első volt a futóversenyeken. Úgy sprintelt mint egy gazella. A csajok a harmadikból meg megnyertek minden kézilabda versenyt. Én lőni tudtam igazi légpuskával. Beállít, céloz, lő. Agyaggalambra, verébre, a vurstliban a pálcikákra, és a céltáblára. Mostanában már kezdem sejteni hogy a labdajátékoknak is ez a lényege, csak az a kerek, guruló, megfoghatatlan pattogó valami, az nekem olyan, mint az első biciklizés, vagy az első elindulás autóval, vagy egy meteorit becsapódása a földbe. Jön, jön, fentről, nincs hova menekülni, és tudom hogy erős lesz, és tudom hogy eltalál, és ilyenkor én már futok, szaladok, fedezékbe, de egy pályán nincs fedezék, és bumm, nekem annyi. Az első becsapódás 15 éves koromban történt, egy beton kézilabda pályán. A kézis lányok olyan erővel dobták a bőrt, hogy a spontán beállított tesi órán a délutáni meccsre készülő csapat között esélyem sem volt, létszámhiány miatt rakott be a Szabó tanár úr, mert kímélni akarta a beállósát délutánra. A hátralévő 3 évünkben nem köszöntem meg neki azt a két perc pályaalkalmasságit, és a labdákhoz azóta is gyötrelmes fóbiám kapcsolódik. 

Olyan igazi, szabad akaratomból keletkező sportolhatnékom húsz éves koromban jelentkezett, mikor a hasznosítatlan energiák elkezdtek raktározódni derék és hastájékon. És hova máshova, ha nem a Margitszigetre megy ki a pesti, és ott próbál valamit lazán, mintha mindig ezt csinálta volna. Pedig az első próbálkozások mindig meglátszanak, kiköpjük a tüdőnket olyan gyorsan akarunk futni, mintha mindig ezt csináltuk volna, mindezt mosolyogva. Pedig tudni kell elkezdeni, nekem például az első futásom botrányos volt a derékba becsíptetett újsággal és a két szál cigivel a kezemben. Aztán elkapta a grabancomat Sanyi, akit azóta is a sziget edzőjének tartok és megtanított futni. Így lett az első futásból komoly edzés, versenyek és egy sportos alkat húsz évvel később. Persze akkor még nem volt rekortán pálya mint most, és elég sűrű volt az autósforgalom a szigeten. Akkor még fura mókusok voltunk, akit sokan megmosolyogtak, sokan pedig csodálattal magasztosítottak. Mi voltunk az első fecskék, akik mostanra nyarat hoztunk a rengeteg futóval, a korszerűsített pályával és a tisztelettel arrébb álló sétálókkal, a kutyákat a kijelölt helyen futtató gazdákkal és az éjszaka futóknak a kivilágított biztonsággal.

Az első sprint egy felejthetetlen élmény volt Görbe Nórával, Szina Kingával, Bacsa Ildivel, amikor a Nemcsák Karcsi kitalálta, hogy sok jó kvalitású színész rendelkezik különböző sportteljesítményekkel, és létrehozott egy színészolimpiát. Ott volt mindenki aki mozogni tudott, persze jó részük csak a buli kedvéért. De felmérhettem, hogy hosszú távon jó vagyok, a sprintet átadtam a fiataloknak, és az egész kezdeményezésből csak a színész válogatott maradt meg, akik azóta is rúgják a labdát. Én viszont elmondhatom, hogy szurkolt már nekem Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Bubik István, Rába Roland, és elnézést mindenki nevéért aki még ott volt és nem írtam ide.

Később alkalmaztam a kapa fitneszt amikor tenni akartam a Föld jövőjéért, fákat ültettem és gondoztam. Ez erősítette a felső testrészemet, nyári napszakban pedig tökéletes vitaminpótlásra és a fotoszintetizálás eléréséhez.

Mindjárt nyakunkon az EB. Már most nem lehet lakóautót kölcsönözni, a magyarok többsége Franciaországban tölti a szabadságát. Nagy a tét, biztos hogy továbbjutunk, egyre előrébb és előrébb, mert sportolóként tudom, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét. Már önmagában a stoplis cipőt megszokni nem egy leányálom. Na ezért nem lettem focista. Persze nem csak ezért. És nem is azért, mert nem tudtam mi a les, ugyanis azóta megtanultam, csak ember legyen a talpán aki a másodperc tört része alatt meg tudja állapítani, hogy ki az első kilépő abban a pillanatban. És tudom hogy a partjelző tudja, de számomra ott, helyben, minden szubjektív. A rüsztöm eléggé egyenetlen, tehát a lábfejemen se fogom sose egyensúlyozni a labdát, és lábfejem dőlésszöge mindig az óriásinak tűnő kapu mellé rúgja a lasztit. Vagy képes vagyok úgy rúgni, hogy eltalálom magam.

Összegezve, azért nem lettem focista, mert borzasztó nehéz sportnak találom. Jó futkározni, meg kapálgatni, meg súlyzókat emelgetni, de amikor 11 ember együttműködése kell, az már csapatszellem. Mire ezeket  sorokat leírom, smasszer barátom üzenete érkezik, a mai nap az első kommunikációm a külső világgal, talán a műszak után neki is az első kapcsolatfelvétel a külvilággal:

- Real vagy Atletico?

- Én nézem a sportot, nem csinálom! - írom neki gyorsan. És remélem nem azt kérdezte hogy kinek szurkolok, mert az igazat megvallva magamnak, és hogy ki az első? Nem mindegy? Madrid! Ha a Fradi vagy az Újpest eljutna ilyen rangú versenyre, azt hiszem örülnék mindkét csapat győzelmének. Írom ezt Újpest széléről, valahol a 13. kerület - 4. kerület határában....